- Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a komolyzenével? Hány évesen kezdtél csembalózni?

7 évesen kezdtem zongorázni, az elején egyáltalán nem kötött le, nem volt türelmem gyakorolni. Ahogy teltek az évek úgy lettem egyre biztosabb abban, hogy nekem ez lesz a "feladatom". Gimnázium után, 19 évesen kezdtem el csembalót tanulni. Ekkor született meg bennem a bizonyosság, hogy ha törik ha szakad nekem csembalistának kell lennem.

- Mit kaptál Szegedtől, az itteni tanáraidtól?

Bereczki Tanárnő a zene pusztán technikai és filozófiai vonatkozásában is nagyon sokat adott. Megkövetelte, hogy finomodjak hozzá a zenéhez amit játszok. Mindezen felül azért vagyok a leginkább hálás, hogy a Tanárnő nem mondott le rólam, míg más tanáraim eltanácsoltak a pályáról. Szeretném megemlíteni Kecskeméti László Tanár urat is, akinél kamara órákon tanultam, mindig nagyon nyitott volt a zenei ötleteimre. Kovács Gábor Tanár úrnak is köszönettel tartozom, aki megtanított arra, hogy hogyan lehet valóban egymáshoz kapcsolódva, szorongás nélkül, felszabadultan zenélni; az energia megsokszorozódik, ha valóban figyelünk egymásra. A BBMK-nak pedig köszönöm, hogy felújított hangszerekkel segítették a gyakorlásaimat. A Solis Consort régizenei együttesnek,- amelynek két és fél évig a tagja voltam- is hálával tartozom, hogy befogadtak maguk közé, annak ellenére, hogy teljesen kezdő voltam még a continuó terén. Rengeteget tanultam tőlük is!

- Vannak versenyeredményeid?

Nincsenek versenyeredmenyeim. Tanáraim sem szorgalmazták a versenyzést. Kicsit idegen tőlem ez a műfaj, bár lehet, rosszul gondolkodom erről a kérdésről. Talán úgy kellene gondolni a versenyekre, hogy egy újabb alkalom, hogy átereszthetem magamon és átadhatom mindazt, amit megfogalmaztak a mesterek.

- Van példaképed, aki inspirál a pályán? Miért pont ő?

Benedek Tibor, vizilabdázó. Nem volt jó gömb érzéke, nem voltak jó adottságai, mégis úgy emlékezünk rá, hogy kiváló sportoló volt. Sikerült legyőznie önmagát. Ha neki sikerült nekem is sikerülhet szorgalommal leküzdeni azokat, amik hátráltatnak.

- Mi az, amit a legjobban szeretsz a csembalózásban?

Elsősorban a zenét szeretem, aztán persze a csembalózást!

Ez a hangszer minden. Végtelen lehetőséget rejt magában; tud lírai lenni, de a metal-t is bírja. Nem szabad a hangszer korlátaira gondolni, minden megvalósítható, amit a képzeltem megenged. Tudok lenni rajta lantos, szólista, a basszus, az alapja a zenekarnak. Lehet rajta dinamikát játszani csak technikai eszköztár, pontos elképzelés és belső igény kell hozzá.

- Hogyan esett a választásod a Mozarteumra?

Salzburgban nagyon gazdag a régizenei élet, főleg ez vonzott benne. Florian Birsak a leendő tanárom, nagyon otthon van a különböző stílusokban, továbbá fortepianot, orgonát is tanít. Rengeteg lehetőségem lesz barokk hangszeresekkel kamarázni, amire már nagyon vágyom.

- Napjainkban milyennek látod a komolyzene megítélését?

Meglátásom szerint egy szűk réteget foglalkoztat a komolyzene. Arra kell néznem, hogy én mit tehetek az ügy érdekében. Az mindenképpen segít, ha beszélgetek erről a kérdésről azokkal a barátaimmal, akiknek nincsen kapcsolata klasszikus zenével. A színpadon pedig nem kell annyira komolyan venni magamat, senkit nem vonz, ha látják rajtam a félelmet.

- Hosszútávon milyen célokat tűztél ki a zenélésben?

Szeretnék még nagyon sokat tanulni, most még évekig ez lesz a prioritás. Későbbiekben szeretnék egy olyan együttesbe bekerülni, ahol kreatívan tudunk együtt gondolkodni a zenéről, de igazából az a lényeg, hogy csembalózhassak.

- Mit üzennél annak, aki komolyzenei pályára készül?

Mindenképpen szükséges egy belső érzés, amely később tudássá erősödik, hogy nekünk ezzel dolgunk van. Nem megy anélkül az élet, hogy ne zenélnénk. Biztos sokunkban ott van a kétely, hogy vajon elég vagyok-e erre a hivatásra, de ha az ember tudja a legmélyén, hogy neki ezzel feladata van, akkor az átsegít a kudarcokon, önbizalomhiányon.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk egykori hallgatónknak további művészi útján!