- Nagyon nagy sikeretek volt ma. Hogyan ünnepel a duó a színfalak mögött? Mivel töltitek az időt, mikor az alkotói munka és a koncertek háttérbe kerülnek?
BZ: Nagyon vártuk már a mai koncertet, számunka ez egy csodaszép alkalom, már ez maga az ünnep!
Egyébként családos emberek vagyunk, ha például ünnepekkor összejövünk, van velünk négy fiú és egy kislány. Ilyenkor nagy szeretetben, boldogságban és hatalmas zajban töltjük együtt az időt és beszélgetünk. Hál’ istennek a feleségeink is művészek, zongoraművészek, így mindig van közös téma. Ráadásul én különösen szerencsés helyzetben vagyok, hiszen így bárki le tud kísérni! De a gyerekek is nagyon érdeklődőek, megosztjuk egymással a gondolataink.

- Közös karrieretek egy kiemelkedő eseménye, hogy a Dont Burn It amerikai-vietnámi filmhez írt főcímdalotok, a Lángok, részt vett a 82. Oscar-díj versenyen, legjobb idegennyelvű film kategóriában. Honnan indult a ti közös pályátok?
BI: Békéscsabaiként nőttünk fel, az indulásunk is a városhoz köthető. A Jókai Színház akkori igazgatójának, Fekete Péternek volt az ötlete, hogy a színjátszás mellett a művészeti élet más területén is kimagasló minőséget képviselő helyi alkotók is kapjanak lehetőséget. Ekkor Vozár Márton zongoraművész javasolta, hogy a Benedekfi testvérek adjon szerzői estet. Végül aztán a gyulai zeneiskola igazgatója, Czirok Mihály ajánlása révén jutottunk el a filmproducerekhez.
BZ: Ha ez a szerzői est nem jön létre 2009-ben, talán el sem indulunk ebbe az irányba. Én innen datálom a közös munkánkat.

- 15 év nagy idő egy zenei felállás életében, mégis mire tekintetek vissza igazán szívesen?
BI: Persze minden pillanat csodálatos, amit együtt tölthettünk, de ez a szerzői est valóban meghatározó volt. Emellett a Lovak musical bemutatóját emelném ki még és a mai koncertet.
BZ: A filmzenei felkérés mindenképpen. Mintha egy álomvilágba kerültünk volna bele. Föl sem fogtuk igazán, csak hogy meg kell csinálni!
Illetve ide sorolnám még a Somogyi-Tóth Dániel vezényletével előadott koncerteket. Vele mutattuk be a Lángok szimfonikus változatát Debrecenben, Zalaegerszegen és Békéscsabán, örök hála érte! És valóban, ma egy olyan fantasztikus koncerten vettünk részt, amely, így mondom, hogy megfizethetetlen!

- Kaptatok valamilyen rendhagyó, zenés ajándékot ebből az alkalomból?
BZ: Ezúttal mi adtunk ajándékot. Mégpedig olyan formán, hogy néhány nagyon kedves Vántus István szakkollégista tanítványommal Szecsődi Ferenc tanár úr tiszteletére előadtuk a Remény című dalunkat.

- A koncerten több hangszert megszólaltattatok. A hegedűvel együtt vagy azt leváltva olykor a dobfelszerelés is megszólalt. A kezdetektől ebben a különleges felállásban játszotok?
BI: Eleinte még szétvált a kettő. Működött egy rockzenekar is, ahol az öcsém játszott ütőhangszeren. 2012–2013 körül jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ő hegedülne és dobolna egyszerre.
BZ: Életemben egyetlen dobórán voltam, ott megtanultam az ütéstechnikát, aztán megvettem a Martonosi tankönyveket. Később jutott eszünkbe, hogy próbáljuk meg a kettőt együtt. A gyulai szabadtéri színpadon nagy sikere volt, ahogy mutatványoztam a két hangszerrel. Végül aztán kialakult a két ember, négy hangszer felállás: zongora, szinti, hegedű, dob.

- Sokszor alakul úgy, hogy a koncerteken különválasztjátok a műsort, az egyik felében klasszikus, a másikban saját dalok hangzanak el. Hogyan hangolódtok ilyenkor?
BI: Egy kicsit máshogy. Minden számhoz máshogy, de a hozzáállás az minden esetben szigorú és tudatos. Bár ez inkább a dalok hangulatáról, mondanivalójáról szól, nem a műfajról, hogy komoly vagy könnyű.
A mai koncert kapcsán el lehet még mondani, hogy az elmúlt 15 év zenei keresztmetszetét mutattuk be. Amelyhez nélkülözhetetlenek voltak azok a szerzemények, amelyek szorosan kapcsolódtak a vokális műfajokhoz. Amellett, hogy hangszeres zeneszerzőként lépünk fel, nagyon gyakran írunk vokális dolgokat.

- Arany Timivel a Szállj fel, szabad madár stábjában találkoztatok, ahol Ragány Misa is énekel. Most őt kérdezem, hogy hogyan ismerkedtetek meg, mi volt az első közös munkátok?
RM: Nekem furcsa az, hogy csak 15 év. Mert az én fejemben mióta világ a világ, itt vagytok. Pontosan 20 éve az egyetemen ismertem meg Istvánt és Zolit. A legeslegelső találkozásunkkor rögtön szóba került, hogy egyszer István fog írni egy musicalt és azt én fogom előadni. Aztán ez meg is valósult. A Lovakat a Jókai Színház mutatta be, amelyben én Tangót énekeltem.
MI: Misával idén háromszorosan is jubilálunk. 2004-ben egyetemistaként találkoztunk. Az a nagy álmok, nagy tervek időszaka. 2014-ben debütált a Lovak, amelyet már tíz év barátság készített elő.
BZ: Istvánnal anno rengeteget muzsikáltunk céltalannak tűnő módon. Az egyik ilyen alkalommal született a Pillanat improvizációja című darabunk, amelyet ma az eredeti hangulatában igyekeztünk újra színpadra vinni.
BI: Sokszor előfordult olyan, hogy miközben én zongoráztam, Misa történeteket mondott rá, és így fűztük tovább jobbra-balra. Sőt egyszer egy némafilm alá is improvizáltunk Füzi Izabella, a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója meghívására.

- Milyen közös terveitek vannak a következő 15 évre?
BI: A jövőben is hasonló intenzitással szeretnénk tovább dolgozni. A következő koncertjeink is bárki számra elérhetőek lesznek. Most Timivel és Misával közösen a Szállj fel, szabad madár című projektben játszunk. Én a zenei vezető vagyok, Zoli pedig a hegedűszólam vezetője. Az egy hatalmas nagy koncert-show, arénákban szoktunk zenélni. Illetve amire készülünk még, az egy mesemusical megzenésítése, amelynek a szövegét Lévai Ferenc írta.
BZ: Bár nincs olyan nagyon sok közös koncertünk, de Szegedre eddig minden évben visszatértünk. Hálásak vagyunk, hogy az Őszi Kulturális Fesztiválon Tajti Gabriella mindig számít ránk, neki köszönhető, hogy a jubileumi estét sikerült megvalósítani!

Balogh Gyula
Fotó: Móró Bianka Anna