Tájékoztató egyetemi polgárok számára a tartózkodási engedélyek automatikus meghosszabbításáról

Az új koronavírus terjedésének megfékezése miatt kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzetben Magyarország Kormánya a jogszerűen Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok védelme érdekében a 85/2020. (IV.5.) kormányrendelettel elrendelte a magyarországi tartózkodásra jogosító okmányok automatikus meghosszabbodását az alábbiak szerint.

A kormányrendelet 6.§ értelmében a külföldi állampolgárok beutazását és tartózkodását szabályozó 2007. évi I. és II. törvény alapján kiadott tartózkodásra jogosító okmányok, valamint a letelepedési engedély és bevándorlási engedély okmányok érvényességi ideje – a rövid időtartamú beutazásra jogosító vízum, valamint a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum okmányok kivételével – a veszélyhelyzet megszűnését követő 45. napig automatikusan meghosszabbodik.

 

Ez azt jelenti, hogy a 2020. április 06. napján, vagy azt követően, de az egészségügyi veszélyhelyzet időtartama alatt lejáró tartózkodásra jogosító engedélyek esetén nem kell hosszabbítási kérelmet benyújtani, azok érvényessége a veszélyhelyzet lejártát követő 45. napig automatikusan meghosszabbodik. A hosszabbítási kérelmet ezen dokumentumok esetében a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig kell benyújtani az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (továbbiakban: OIF) ügyfélszolgálati irodáján.

 

A fenti speciális szabályozás nem vonatkozik azokra a tartózkodásra jogosító engedélyekre, amelyek érvényessége 2020. április 06. előtt járt le.

A már benyújtott hosszabbítási kérelmeket nem érinti a szabályozás, azok az általános szabályok szerint elbírálásra fognak kerülni.

 

Példákkal szemléltetve:

Abban az esetben például, ha az egészségügyi veszélyhelyzet megszüntetésre kerülne 2020. július 01. napjával:

  • A 2020. április 06. előtt lejárt engedélyekre nem vonatkozik az automatikus meghosszabbodás.
  • A 2020. április 06. és 2020. július 01. napja között lejárt tartózkodási engedélyek érvényesek lesznek 2020. augusztus 15. napjáig. Az engedély meghosszabbítására a kérelmet 2020. július 16. napjáig kell benyújtani.
  • A 2020. július 01. és 2020. augusztus 15. között lejáró tartózkodási engedélyek szintén érvényesek lesznek 2020. augusztus 15. napjáig. Az engedély meghosszabbítására a kérelmet 2020. július 16. napjáig kell benyújtani.

 

Abban az esetben, ha a tartózkodási engedély kiadásának alapjául szolgáló feltételek időközben megváltoznak (pl.: másik intézményben kíván tovább tanulni, munkavállalási céllal kíván a továbbiakban itt tartózkodni, stb.), úgy új engedély kiállítását kell kérelmezni. A kérelmek kizárólag elektronikusan úton az EnterHungary felületen keresztül nyújthatók be, melyről további információt a www.oif.gov.hu weboldalon talál.

 

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a veszélyhelyzet idején az országból történő kiutazás nem javasolt, tekintettel arra, hogy a beutazás korlátozott, így még érvényes tartózkodási engedély birtokában sem garantált a Magyarországra történő beutazás.

 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy az OIF a veszélyhelyzet időtartama alatt személyesen csak rendkívül indokolt esetben, előre egyeztetett időpontban fogad ügyfeleket. Amennyiben további kérdésük merülne fel a speciális eljárásrenddel kapcsolatban, úgy az OIF-tól tudnak tájékoztatást kérni telefonon a +36 62 549 140 számon, illetve e-mail-en keresztül a dar@oif.gov.hu címen.

Friss Hírek RSS

Események

Rendezvénynaptár *